A csapatot a táborba kísérte a küldönc. Késő délutánra járt már az idő, a falusiak a földekről szállingóztak visszafelé. Meggörnyedt hátuk és elcsigázott ábrázatuk szánalmat ébresztett minden jóravaló lélekben. A teaházak kezdtek megtelni, no nem a helyiek, hanem a katonák voltak a törzsvendégek. A falu határában felállított sátortábor lassan szervesen hozzánőtt a településhez, rátelepedett mint egy fekély a himlős testére. Épp itt az ideje, hogy az évekig tartó háborúskodás befejeződjön. Sokan vesztek oda a harcokba, de egyre nagyobb a száma az éhen haltaknak. Nem válogat, gyerek vagy idős. Az éhség és vele a betegségek tizedelték a lakosokat. Az egyszerű emberek olykor azt se értették ki, kivel és miért is csatázik. Az egészből csak azt érzékelték, hogy hol az egyik fél, hol a másik sepri üresre a magtárakat. A seregek elvonulásával még annyi gabona se maradt, hogy tavasszal újravethessenek.
A cölöpkerítésbe vájt kapu előtt a szokásos őrség álmos ábrázata fogadta a kalandozókat. Őrködtek ugyan, de hetek óta semmi érdemleges nem történt. Őrködtek, mert ez volt a parancs, de fejükben már az édes borok és asszonyok csókja járt, boldogság ami a zsoldjukból kitelt. Ellenséges mozgolódások nem voltak már a térségben.
A tábornoki sátor felé haladva valami furcsa érzés fogta el a lovagot. Valami megváltozott, mintha valaki folyamatosan figyelné Őket. Hátán felállt a szőr. Csapdát szimatolt. Megérzése sose hagyta még cserben. Akaratlanul is keze nyakához tévedt és szent szimbólumát ujjai közé véve, koncentrált. Néhány lélegzetvételnyi idő után rá is jött mi zavarta. A sátor környékén nem volt semmilyen mozgás. A szokásos bóklászó zsoldosok, akik félrészegen éppen szolgálatukat veszik fel, vagy éppen adják le és a falu felé igyekeznek, unott katonák céltalan kóborlása a porban poroszkálva. Semmi, az ég világon semmilyen mozgás nesz vagy zaj nem törte meg a csendet, kivéve társai- a törp és varázsló-, szokásos zsörtölődése.
A parancsnok sátra elé fordulva nem a megszokott katonák fáradt ábrázata fogadta a csapatot. Az új őrökről csak úgy sugárzott a feszültség és a koncentráció. Minden porcikájuk ugrásra készen megfeszült. A feszültség tapintható volt a levegőben. Mögötte haladó varázsló és törp örökös piszkálódása is elhalkult. A sátor lapja kinyílt és parancsnokuk lépett ki rajta. Fejével feléjük biccentett és beinvitálta a kis csapatot. A küldöncöt kint tartva összezárták a csapat mögött a ponyvát. A sátorban a központi asztal mellett ismeretlen alak állt oldalán két fegyveressel. Testőrei lehettek. A varázslónak ismerős volt az idegen ábrázata. Látta már, de nem tudta igazából hová tenni. Egyszerű fekete utazó öltözéket viselt, kopottas köpennyel, Oldalán két kard árulkodott arról, hogy utazónál biztosan több. Testőrei is hasonló öltözéket viseltek rövidebb karddal oldalukon, hosszabbik pengéjük furcsa markolata bal válluk felett volt látható. Köpenyük csuklyája hátra hajtva. Ugrásra készen lesték a társaság minden mozdulatát.
- A nevem Vércse. – törte meg a feszült csendet az ismeretlen. Rekedtes hangja erőt sugárzott.
(Vércse)
- Az enyém Konrado …, bár szerintem ezt Te pontosan tudom, akárcsak, hogy varázsló barátom Ivenho, illetve törp uramat pedig Bataknak hívják. Minek köszönhetjük ezt a rejtélyes találkozót?
- Vércse a hadsereg magas rangú tisztje. Már láthattátok a táborban párszor. Feladata a hírszerzés. A mi oldalunkon áll, akárcsak Ti! – próbálta a feszültséget enyhíteni a parancsnok.
- Nem a szavak embere vagyok, ezért belevágok mondandómba. Hallottatok már Cramónia királyságáról?
A társaság tagjai egyszerre intett nemet fejükkel.
- Ez egy kiskirályság a Városállamok északi területén. Stratégiailag rendkívül fontos helyen. Három oldalról áthatolhatatlan hegyek övezik, dél-kelet felöl pedig mocsaras terület. Egyetlen bejárat a völgyben egy szűk szurdokon keresztül vezet. – az asztalhoz lépve kiterített egy térképet.
- Egy személyt kell eljuttatnotok titokban ide. Ő Kyel felszentelt papja. – tekintetét a térképről felemelve nézett végig a társaságon, majd testőrének biccentett. Egyikük elhagyta a sátrat és egy percen belül egy fiatalemberrel tért vissza. Hosszú barna köpenye a földig ért, oldalán utazókra jellemző tarisznya függött.
- Ő Brutus atya. Némaságot fogadott, még küldetését véghez nem viszi. Ebben fogtok ti segíteni Neki!
(Brutus Atya)
- Miért mi és nem az embereid? – tudakolta a lovag.
- Kémek férkőztek a soraink közé, ezért független társaságra kell bíznunk ezt a feladatot. Hetek óta tartalak szemmel Titeket, alkalmasak vagytok a küldetésre. Kényes természete miatt hajnalban indulnotok kell, a kikötőben vár rátok egy halászbárka, azzal utaztok majd a Városállamok partjaiig. Onnan még két-három nap Cramóniáig az út. Küldetéseteket végig titokban kell tartani. Brutus atya egy szent ereklye segítségével egy új kolostor-erőd alapjait fogja lehelyezni. A város vezetője Don Papas mellettünk áll, de rendkívül törékeny a hatalma. A király eltűnése óta a 7 tagú nemesi tanács uralkodik a királyság felett. Az erőd megépítését meg kell szavaztatni a tanácsban, illetve az ottani Törp nemzetséget is meg kell győzni, hogy szaktudásukkal segítsék a mihamarabbi megépülését. Itt is egy kisebb problémánk akadt, mivel Gláin, törp nemzetségi vezetővel mindennemű kapcsolat megszakadt.
Papas elmondása szerint kapcsolatuk is megromlott és hetek óta nem jár a városi gyűlésekre. 
(Don Papas)
Az ereklye beavatását követően útnak indítunk egy kisebb sereget, hogy biztosítsa a rendet a területen. Ez biztosan sok nemesnek nem fog tetszeni. A helyi alvilág is erősödik, illetve a szomszédos városállam is készülődik. Erős toborzásba és kiképzésbe kezdett és Ők nem a mi oldalunkon állnak. Ha nincs kérdés, akkor most menjetek és készülődjetek az útra!
